Akadálymentes változat >>> Normál nézet

A környék földrajza

Fölrajzi helyzet, földtörténeti múlt

Látkép a szőlőhegyről Kemenessömjén két tájegység határán fekszik: a Kisalföld déli részének, a Marcal-medencének, valamint a Nyugat-magyarországi peremvidék legkeletibb nyúlványának is tekinthető Észak-Kemeneshátnak találkozásánál. A táj felszíne is ennek megfelelően alakul: délkelet felé enyhén lejtő, hullámos síkság, amely a Cinca patak völgyén át folyamatosan alacsonyodva a Marcal egykori árterének már valóban alföldies jellegű síkjába süllyed. Ez a rész főként szántóföldi művelés alatt áll, a Cinca árterén néhol rétek, és egy kisebb erdőfolt színesíti a táj képét. Északnyugati irányban azonban egészen más a vidék arculata. A helyi szóhasználattal Csernek nevezett magasabb dombhát tölgy-, fenyő-, és akácerdőkkel, legelőkkel, néhol szántóföldekkel tarkított fennsíkjából lankás dombhullámok ereszkednek alá, melyeken évszázadok óta szőlők díszlenek. A dombvidék nyugati, Kemenesmihályfa felé eső része még nagyobb szintkülönbségeket mutat, míg a keleti, Vönöck irányába húzódó dombvonulat már szelídebben olvad bele a Kemenesalja síkságába.


A földtörténeti múltról röviden

A Kemeneshát dombhullámai a falutól keletre A táj történetét az ókortól követhetjük nyomon, amikor Magyarország területén a Variszkuszi-hegységrendszer kristályos kőzetekből felépülő tömege húzódott. Az ókori földmozgások során meggyűrődött, majd összetöredezett hegységrészek a földtörténeti középkor elejéig összefüggő, de erősen letarolt tönkfelszínné alakultak.
A triász időszak után a terület a tenger vize alá került. Ekkor rakódtak le a Bakony nagy tömegét alkotó mészkő- és dolomitrétegek. Amíg azonban a Bakony területe az idők során kiemelkedett, itt süllyedés következett be, így ezek a kőzetek ma 1000-2000 méter mélyen találhatók a felszín alatt.
A miocén korban a Pannon-tenger öntötte el a mai Kisalföld nagy részét. Vizéből márgás, agyagos és homokos rétegek települtek a mélybe süllyedt hegységfelszínre.
A terület emelkedésével és szárazulattá válásával a folyóvízi feltöltés időszaka következett. Először a még dél felé tartó Ős-Duna, majd a Győri-medence fokozódó süllyedésével északi irányt vevő Rába töltötte fel kavicsos hordalékával a mai Kemeneshát területét. Ennek a feltöltődésnek a maradványa a Cser egynletes platója. A pliocén-pleisztocén kori kéregmozgások bazaltvulkáni aktivitáshoz vezettek, ekkor keletkeztek a környék vulkáni kúpjai, a Ság-hegy, Somló, Kis-Somlyó, illetve a későbbi, kisebb feltörésekből a Gérce, Sitke és Kemenesmagasi közelében található bazalttufa-halmok.
A pleisztocén kortól némi emelkedés következtében fokozódott a szintkülönbség a Kisalföld középső része, és a Kemeneshát területe között, ezért a folyóvizek korábbi feltöltő tevékenységét az erózió váltotta fel. A Kemeneshát nyugati peremén a Rába mélyítette völgyét saját korábbi kavicsos hordalékkúpjába, míg területünkön a Marcal és mellékpatakjai, közelebbről a Cinca végezte el ugyanezt a munkát. Csak az ellenállóbb bazalttal és az erősebben cementált folyóvízi kaviccsal fedett részek álltak ellen a vizek lepusztító erejének. Így ezek a területek ma kiemelkednek a tájból: ezen az úton jött létre a Ság-hegy mellett a Kemeneshát mai formája is.
A szőlőhegy, illetve a Cser lejtőjének kisebb völgyei csak részben képződtek folyóvízi erózióval, a jégkorszaki fagy és olvadás által kialakított formák is szerepet játszottak.

Talajtípusait tekintve községünk területét a barnaföldek, illetve az agyagbemosódásos barna erdőtalajok, valamint csernozjom barna erdőtalajok borítják. Egyedül a Cinca melléki mélyebb részeken fordul elő réti talaj.

A környék vízrajza

Cinca patak Kemenessömjén határának északi része közvetlenül a Rába, déli része a Marcal vízgyűjtő területéhez tartozik. A vízválasztó vonal a Cser déli szegélyén húzódik végig, egyes helyekről, például a Csapás útról, elég jól azonosítható.
Vizekben ma viszonylag szegény a környék, de ez főként az utóbbi évek csapadékhiányával magyarázható. Idősebbek elbeszélése szerint régebben nem egy kisebb tó, vizenyős rét, forrás volt a falu határában.

A falu határának egyetlen állandó vízfolyása a Cinca patak. A legenda szerint egykor Sömjén a partjára települt, csak a tatár pusztítás után épült feljebb, a "Hegy" lankái alá. A patak a falutól dél-délkeleti irányban, másfél km-re folyik, mellékét rétek, mára lassan beerdősülő egykori legelők, és szántóföldek szegélyezik.
A Cinca Gérce határában ered, és 24 km-es út megtétele után, Mersevát és Külsővat között éri el befogadóját, a Marcalt.
Esése kicsi, így folyása lassú. Szabályozása következtében a meder elvesztette természetes jellegét, és hazánk többi vízfolyásához hasonlóan árokszerű külsőt kapott. Egykor bővebb vízhozama napjainkra erősen megcsappant, de még a legszárazabb nyarakon is van a medrében némi víz. Visszaemlékezések szerint az ötvenes években még elöntötte néha a környékbeli réteket. Tiszta vizében gyakran fürödtek a falusi gyerekek, és halakban is gazdag volt. Nem egyszer kosárral fogták benne a halakat. A 70-es évektől azonban a Celldömölkről származó ipari és kommunális szennyvíz, valamint a mezőgazdasági tevékenység által a vízbe kerülő növényvédő szerek felborították a patak eredeti élővilágának egyensúlyát. A mederbe mosódó műtrágyák kedveznek a gyomnövények, sás elszaporodásának, a szennyvíz pedig gyakorlatilag teljesen kipusztította a korábban oly gazdag halállományt. A celldömölki vasúti híd előtti részen még napjainkban is élnek kisebb halak, de a város szennyvíztisztítójának megépítése ellenére az alsóbb szakasz jelenleg erősen szennyezettnek tekinthető.
A patak fogadja be a partján 2006-ban létesített kemenessömjéni gyökérzónás szennyvíztisztító telep elfolyó vizét is.

A Cinca patakról részletesebb leírás található a Marcal.hu oldalon.

Híd a Cinca patakon Néhány kisebb, jobbára időszakos vízfolyás a Kemenesmihályfa határából érkező Kenderáztató patak, egy Celldömölk felől folydogáló kisebb vízér, és a Békás-tó egykori forrásának vizét elvezető árok. Valamennyit a Cinca gyűjti össze.

Forrásokat jelenleg nem ismerünk a környékről. Egy, az elmúlt évtizedekben lassan elapadó forrás volt állítólag a Békás-tó mellett, illetve a Szentkút-hegyen lehetett valamilyen vízfelfakadás, de ezeknek mára nyomuk sincs.

Kisebb tavakban azonban viszonylag gazdag volt a határ. Többek között a már fentebb említett Békás-tó, alig néhány száz m-re a falutól, amely egészen a közelmúltig mocsaras, nádasos, füzes terület volt. Mára csak a füzes és a nádas maradt meg, mintegy zöld szigetet alkotva a szántóföldek között.
Másik, ma már nyomaiban sem látható vízállás volt a Kenderáztató, szintén az Alsó-mezőn.
A Cser vizekben egyébként szegény fennsíkján 4 tó is található. Feltehetően valamennyi mesterséges eredetű, állatok itatása céljából ásták őket. Ezek: a Szarka-tó, a Cserszél erdői között, amely 2 kis medencéből áll, és a cseri legelőkön további három: Kerék-tó, Nagy-tó, Úsztató. Ezek ugyancsak időszakossá váltak az utóbbi években.

A talajvíz Kemenessömjénben elég magas, néhol alig több, mint 5 méterrel helyezkedik el a felszín alatt. Az öregek elbeszélése szerint akkor kezdett el először csökkenni a kutakban a víz, amikor kiásták a falut északról megkerülő mély árkot. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszott a földek alagcsövezése, víztelenítése is. Jelenleg a csapadékhiány okoz vízszintcsökkenést. A faluval ellentétben a  Hegy és a Cser területén elég sokat -gyakran 40-50 métert is kellett ásni a víz szintjéig. Néhány megmaradt, használaton kívüli, nagyon mély kúttal ma is találkozhatunk a Cseren kirándulásaink közben.

A község éghajlati adottságai

Felhők a Ság hegy felett

A táj éghajlatáról pontos adatok állnak rendelkezésre, mivel a szomszéd településen, Kemenesszentmártonban 1903 óta folynak rendszeres meteorológiai mérések.
A Kemeneshát ezen részének éghajlata a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, enyhe telű típusba sorolható.
Éves csapadéka a Cser területén 650 mm körüli, Vas megyében itt mérik a legkisebb mennyiséget. A legszárazabb hónap a január, a legtöbb csapadék júliusban hullik.
Az első havazásra átlagosan november elején számíthatunk, de előfordult már, hogy január 4-ig váratott magára az első hó. A hótakarós napok száma 30-35 körül alakul. Az utolsó hó rendszerint március közepén esik.
A vidék évi középhőmérséklete 9,8 0C. Leghidegebb hónap a január, -1 és -2 közé eső középhőmérsékleti értékekkel. A téli lehűlések viszonylag mérsékeltek, kemény fagyok az ország többi részéhez képest ritkán lépnek fel. A zord napok száma (amikor a napi minimum hőmérséklet -10 0C alá süllyed), 10-15 nap. A legkorábbi fagyos nap átlagosan október végén, 25-e körül várható, az utolsó tavaszi fagyra április végéig számíthatunk.
Legmelegebb hónapunk a július, 20-21 0C körüli középhőmérséklettel. Igazi nyári nap 60-65, hőségnap (30 0C felett) mindössze 10-15 fordul elő.
Az uralkodó szél az északi, amelyet a nép "Cseri szél"-nek, vagy "Főszél"-nek neveznek. A népi megfigyelések szerint ez inkább hideget hoz, míg a másik gyakori, dél felől fújó "Sághegyi szél", vagy "Ószél" rendszerint enyhülést jelez.
A napsütés évi összege 1850-1900 óra között van, a borultság elég magas, 55-60 %-os.

Kemenessömjén környékének élővilága

Ősz a Hegyen

A falu területe ma nagyrészt mezőgazdasági kultúrtáj, ahol az eredeti vegetáció már nyomokban is alig található meg. Természetes növénytakarója a zárt erdőség volt, főként cseres-tölgyesek, illetve tatárjuharos tölgyesek, erdős sztyepp flóraelemekkel keveredve. A Cinca, és a kisebb vizek mentét bokorfüzes, fűz-nyár liget, és égerliget kísérte. Az erősen vízjárta ártereken, tavak mellékén, egészen a közelmúltig, nádasok, sásrétek voltak. Jellegzetes növényeik a sárga réti boglárka, fehér kakukktorma, sárga gólyahír.
A déli és keleti, lapályosabb részeken ma nagyrészt szántóföldeket találunk, amelyet csak itt-ott szakít meg egy-egy kisebb nádasos, füzes terület (Békás-tó). A Cincán túl egy kisebb nyárfaerdő és mellette egy lassan elbozótosodó egykori rét töri meg a szántóföldek Kemenesaljára oly jellemző egyeduralmát.

Szőlőhegyi részlet Az "Alsó-mező" nyílt, alföldies jellegű tájképétől élesen elválik a Kemenesháthoz tartozó, északi rész. Bár a falu északi határán is húzódnak szántóföldek - a Felső-Kertekalja -, de ennek lankásan emelkedő felszíne már a szőlőhegybe olvad át. A "Kemenes" délkeleti lejtője, kedvező fekvése, éghajlati adottságai miatt már - feltehetően - az ókortól otthont adott a szőlőtermesztésnek. Bár bora nem olyan híres, mint a közeli Ság-hegyen, vagy Somlón termett fajták, de régóta kellemes ízű borokat érlelnek a szelíd dombokon álló, gyümölcsfák árnyékában meghúzódó öreg (és újabb) pincék.

Erdőszéli út A Cser fennsíkját egykor összefüggő cser, cseres-tölgyes erdők borították (erről kapta a nevét is), melyet a középkortól kezdve szántóföldek, legelők kis foltjai szabdaltak fel. Később tanyák, juhászszállások, urasági majorok épültek. A XX. század elejére már a Cser nagyrészt mezőgazdasági művelés alatt állt, helyenként szőlőket, gyümölcsösöket is telepítettek. Mára a táj képe ismét nagymértékben megváltozott. Az elhagyott földek lassan beerdősültek, de sajnos nem az eredeti növénytakaró tért vissza, hanem a mindenfelé elszaporodó akác, és az erdészet akkori hibás döntése miatt ültetett nagyszámú fenyves. A legelők napjainkra bokros, facsoportos rétekké alakultak, az egykori "cseri tanyáknak" a régi pásztorvilág legendás helyszíneinek emlékét mindössze egy romos kút (Burján-kút), és néhány alig fellehető falmaradvány őrzi.
Mindazok ellenére, hogy a Cser növényzete oly sok kedvezőtlen változáson ment át, és az utóbbi évek erdőfelosztása, és az ennek köszönhető nagyarányú fakitermelés megtizedelte az erdőket, a táj ma is alkalmas a gyalogos túrázásra, mert léteznek olyan részek, ahol az öregebb cser-, vagy akácerdők, sűrű fenyvesek, a szavannák hangulatát árasztó fás legelők kellemes kikapcsolódást nyújthatnak azoknak, akik a Természet nyugalmát keresik.


Állatvilág

Tavaszi életkép Településünk környezetének állatvilágát részben a Cser erdőinek közelsége, részben az Alsó-mező egykor vízjárta láprétjei határozzák meg.
Így az erdős területeken kívül is gyakran találkozhatunk nagyvadakkal, szarvasokkal, őzekkel, vaddisznóval. A nyulak és a rókák mindenfelé gyakoriak, de előfordul a ritkán látható borz is. A kisebb ragadozók, mint a görény, menyét, nyest nemegyszer a szőlőhegyen, vagy a falu házainak padlásán ütnek tanyát.

Fészkelő madaraink közül a darázsölyv, a vörös kánya, a hélya, karvaly, egerészölyv, a fácán, az örvösgalamb, a gerle és a balkáni gerle, a kakukk, gyöngybagoly, macsakabagoly, a kis és a nagy fakopács, a zöld küllő, a szén- és a kékcinke, a barátka, kis poszáta, a kormos légykapó, az erdei pityer, a feketerigó, léprigó, csalogány, tövisszúró gébics, a csóka, a vetési és dolmányos varjú, a szarka és a szajkó a gyakoribbak. Téli vendégek a fenyőrigó, királyka, keresztcsőrű pinty, és a fenyőpinty. A nyílt területeken a fogoly és a fürj is gyakran előfordul.
Kedves nyári vendégeink a fecskéken kívül a gólyák is, melyeknek bár a rétek, vizek kiszáradásával egyre kevesebb táplálékuk akad, még mindig hűségesen visszatérnek hozzánk, egy gólyacsalád már évtizedek óta fészkel az evangélikus templom kéményén.

Meg kell itt még említenünk a szerencsétlen sorsú Cinca patakot is, amelynek egykor bővebb és tiszta vize sok halnak adott otthont. Idősebbek szerint rákok is éltek a patakban, melyek pedig köztudottan érzékenyek a víz minőségére. Napjainkban már a szennyezés miatt mindez a múlté. A még megmaradt kisebb vízállások környékén már csak békák élnek, de találkozhatunk vízi siklókkal, a Cser és a szőlőhegy útjain járva erdei- és rézsiklókkal is, lábatlan gyíkokkal, zöld- és fürge gyíkokkal egyaránt.

Kemenessömjéni cserjés legelő

Kemenessömjéni cserjés legelő Jelenleg folyamatban van a Natura 2000-es védett területek bővítése, melynek keretében községünk cseri külterületének jelentős része is védelem alá kerül.

A 618,48 hektár nagyságú terület mai képe egy régi birkalegelő felhagyásával alakult ki, amelyet a cserjések, nyílt gyepterületek, kisebb tölgyesek és akácos ültetvények váltakozása jellemez. A kezeletlenség következtében a gyepek változó mértékben kökénnyel és galagonyával, helyenként borókával cserjésedtek, de a kedvezőtlen talajtani adottságok miatt a szukcesszió rendkívül lassan haladt rajtuk. Így a terület még mai is őrzi a hajdani nagy kiterjedésű legelőterületek jellegzetes értékeit. A cserjék ráadásul élőhelyet jelentenek a sárga gyapjasszövőnek és több védett madárfajnak is, mint pl. a tövisszúró gébics vagy a karvaly poszáta.

A terület jelölő fajai:
- szarvasbogár (Lucanus cervus)
- nagy hőscincér (Cerambyx cerdo)
- sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax)
- molnárgörény (Mustela eversmannii)

A terület jelölő élőhelyei:
- Pannon cseres-tölgyesek
- Meszes alapkőzetű féltermészetes száraz gyepek és cserjésedett változataik

IMPRESSZUM, SZERZŐI JOGOK:
Kemenessömjén Község Önkormányzat hivatalos honlapja

ÜZEMELTETŐ
Kemenessömjén Község Önkormányzata
Kemenessömjén, Berzsenyi Dániel u. 19.
Telefon/Fax: 95/435-018
e-mail: kemenessomjen@cellkabel.hu
Verzió: 2.0 béta